Batthyány Pince – Villánykövesd
Írta: Villány-Siklósi Borút Egyesület
Villányban és környékén több híres és építészetileg is értékes pince található. Elég, ha csak a volt főhercegi – később Teleki – pincét, vagy a Schuth család pincéjét említjük. Villánykövesden a legjelentősebb a Batthyány uradalmi pince, melynek ajtaja sajnos csak ritkán, előzetes egyeztetés alapján tárul fel a látogatók számára.
A történelem tanúságai szerint a Szársomlyó lábánál már a rómaiak elkezdték a szőlőtermesztést. A törökök kiűzése után települtek Villánykövesdre németek, akik ma is ápolják hagyományaikat, szokásaikat – igaz ez a borkészítésre és az építészeti megoldásokra is.
A Villányra és környékére betelepített svábok munkájának eredményeként a villányi szőlőhegy és borvidék a XVIII. században jelentős fejlődésnek indult.
A földesúr, Batthyány Ádám a megnövekedett termés befogadására 1754-ben Villánykövesden olasz templomépítő mesteremberekkel új dézsmapincét építtetett. A téglából boltozott pincét sajátos „L” alakban tervezték és valósították meg. A keskenyebb pinceág vezet be a templom nagyságú, 10 méter széles, 40 méter hosszú, 7 méter magas belső pincerészbe. A feltáruló látvány, a hordókkal övezett hatalmas tér lenyűgözően hat az emberre.
E kivételes adottságot felhasználva évente egyszer – az Európai Bordalfesztivál keretében – a pince 400 fős hallgatóságot befogadó hangverseny teremmé változik. Akusztikája az egyedi, katedrális-szerű kialakításnak köszönhetően kiváló.
A Batthyány Pince jelenleg a Villányi Szársomlyó Kft. tulajdonában van.
| < Előző | Következő > |
|---|







