Írta: Papp Gergely

Van úgy, hogy az ember néha belefut szokatlan, izgalmas ételekbe a szürke hétköznapokban, viszont olyan ritkán akad, hogy egy héten belül három olyan körettel találkozzon, amit inkább desszertként szokott meg.

Ilyen volt az a hét, amikor a nudli, a túrógombóc és a császármorzsa nem mint a főétkezést cukormámorba fojtó fogás tűnt fel tányérjainkon, hanem a főétel köreteként. Az első két tételt a Gacsal Pincészet egri éttermében követték el, ráadásul egymást követő két napon. A mogyoróba forgatott nudli egy barnamártással nyakonöntött sertésszelet mellé kínálták. Az első döbbenetet rögtön a második követte, mert olyan szépen passzolt a nudli és a sertés egymáshoz, hogy teljesen érthetetlennek tűnt, miért kuriózum ez a kombó. Másnap egy kifejezetten jól sikerült halpaprikás szaftja alatt, mellett bujkáló – nem cukros – túrógombóc adta a beszéd- és hümmögéstémát. Kettőből kettő a Gacsal pincészet eredménye, és plusz egy bazi nagy bónuszpont, hogy mindezeket egy-egy 850-es menüben sikerült összehozni.

A sort a Vakvarjú zárta a Paulay Ede utcában, akik egy pazarul elkészített sertésszűz mellé – ugyancsak nem cukros – császármorzsát tálaltak. Ez volt a harmadik döbbenet a héten, hogy miért nem csináljuk ezt üzemszerűen a magyar konyhában. A Vakvarjúnak is jár egy plusz pont, amiért olyan sztoikus nyugalommal tűrték, hogy zárás után jó fél órával később is ott lebzseltünk még, súlyosbítva azzal a pár cseh cimborával, akiknek már órákkal azelőtt sem lett volna szabad többet innia.

És mi a tanulság? Az, hogy a hagyományos magyar konyha továbbra is számos meglepetést tartogat a nyitott szemeknek (és szájaknak), és nem kell feltétlenül überextrém irányokba elmennie a kísérletezgetéssel annak, aki kicsit újítana a hagyományos ízeken.