Teáskönyv haladóknak

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. PDFNyomtatásE-mail

te__sk__nyv.JPGTokaji Zsolt fordította magyarra a tea apostolaként, a teázás isteneként, a teakereskedők és teázók védőszentjeként tisztelt Lu Jü Teáskönyvét (Terbess Kiadó). Ez a kötet, amelyet szintén Tokaji Zsolt szerkesztett, tulajdonképpen kiegészítése Lu Jü művének, hiszen őrá reflektáló szövegidézeteket, magyarázatokat tartalmaz.

Kínában a tea tudományos vizsgálatának, vagyis a tea tudományágának külön neve van: chaxue. Ez a tudományág magába foglalja a következő alágakat: botanika, genetika, gyógyszerészet, művelődéstörténet és filológia. Már ennyiből is érezhető, hogy milyen jelentőséggel bír a téma az oly sok mindenről nevezetes Kínában. A teakultúra, vagyis a chawenhua régi idők dicsőségét idézi fel. Tokaji Zsolt a szövegek megidézésével pedig segít a régi szokások és tudások megőrzésében, felelevenítésében, illetve a magyarhoni megismertetésben.
 
Az első szöveg a minden többi írás alapjául szolgáló Lu Jü-féle teáskönyből származik: sok gyakorlati instrukciót olvashatunk a tea termesztéséről, a szükséges eszközökről, azok anyagáról, tulajdonságairól illetve a víz minőségéről. Egyetlen példa kiragadása érzékeltetheti Lu Jü elmélyülését a témában, az idézett példa pedig a víz forralásának osztályozásáról fog szólni. Lu Jü szerint a víz első forrási fázisában olyan buborékokat vet, mint a hal szeme, majd a buborékok gyöngysorként összegyűlnek az edény fala mentén. Harmadik fázisban a víz vad tajtékokhoz hasonló, míg végül elöregszik és ihatatlanná válik.
 
A második szövegrészlet írója Zhang Youxin, aki – többek között – elmesél egy történetet Lu Jü szakértelméről. Ezután Su Yi írásai következnek a vizek fajtájiról. A kötetet Tokaji Zsolt ismertető sorai zárják Lu Jü életéről és a kínai teákról. Mindez segít elmélyülni a teázásban, az elmélyült teázás pedig a megvilágosodás útja is lehet. Ezt a teáskönyvet haladó teázóknak ajánlom.
 
Teáskönyv haladóknak (Szerkesztette: Tokaji Zsolt) 
Fapadoskönyv Kiadó, 2010 
 
Hozzászólások
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy hozzászólhass a cikkhez! Klikk ide!

Cikk megosztása

AddThis Social Bookmark Button

Csatlakozz!

Belépés / Regisztráció






Reklám

RSS