Főzzön télen is egészségesen!

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. PDFNyomtatásE-mail

fozzon.JPGA konzervzöldségek igazi alternatívát jelentenek a mindennapi étkezésben. A téli időszak beköszöntével minden háziasszony szembekerül azzal a problémával, hogy egyre nehezebben tudja elkészíteni családja számára, azokat a kedvenc ételeket, melyek nem csak ízletesek, hanem táplálóak is. Ilyenkor a piacokon már nem találhatóak friss zöldségek, a fagyasztott termékeket pedig körülményes szállítani, a konzervekkel kapcsolatban pedig sok tévhit kering a levegőben. A Bonduelle december 8-án egy főzéssel egybekötött eseményen bizonyította be, hogy egy adag – modern technológiával, tartósítószer nélkül előállított – konzerv kukorica vagy borsó is kiváló alapanyaga lehet nem csak a hétköznapi, hanem az ünnepi menünek is.

 „Ahány ház, annyi szokás” tartja a népszerű mondás. Ez nem csak a mindennapi életünkre, hanem az általunk elkészített ételekre is igaz. Ahogy a Bonduelle mai – rendhagyó – sajtóeseményén is kiderült, sokan tévesen gondolják azt, hogy a téli hónapokban lehetetlen egészségesen táplálkozni, pedig a jó minőségű, tartósítószer-mentes konzervekből olyan ételeket készíthetünk, akár egy mesterszakács.

„A konzerv zöldségek nem az ördögtől valók, nem vétünk, ha felhasználjuk őket a konyhában. A mai főzés gerincét képező – a Bonduelle által biztosított termékek – is szigorú előírásoknak felelnek meg, magas minőségűek és hőkezeléssel tartósították őket, azaz tartósítószereket nem tartalmaznak.” – mondta el a főzés levezénylője Hargitai György mesterszakács, majd hozzátette: „Egy jó étel alapkövetelménye a frissesség és a zamatos íz. Ma itt minden konzervzöldségekből készült, hiszen ezek a kukoricák, gombák, zöldborsók megőrizték friss ízüket. Ezt a megfelelő időzítéssel éri el a Bonduelle, azaz, a betakarítás és a feldolgozás között csak pár óra telik el. Olyan menüsort állítottunk össze a céggel közösen, amelyek jó példái annak, hogy ezekből a kiváló minőségű alapanyagokból egyszerű, de mégis fenséges ételek készíthetőek.”

A közös főzésen olyan fogások készültek el a Bonduelle prémium minőségű termékeiből, mint a márványsajtos, lazacos kukoricasaláta, vagy a gombás-sajtos harcsafilé. A Bonduelle gondolt az ünnepi készülődésre is, ezért a receptek között olyan ételek is szerepeltek, amelyek a nagy ünnepi nyüzsgésben is könnyen, és egyszerűen elkészíthetőek. A kész fogások nem csak a jelenlévők elismerését vívták ki, hanem, mint később kiderült, az egészségükre is jótékony hatást gyakorolnak.

fozzon_2.JPG„A zöldségek élettani hatását azt gondolom, hogy nem kell bemutatnom, mégis sokan vannak, akik nem fogyasztják el a napi ajánlott mennyiséget. Ezek ásványi anyagokban, rostokban és vitaminokban gazdag ételek, melyekre a téli hónapokban fokozottan szüksége van a szervezetünknek.” – mondta el Vági Zsolt a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet igazgatója, majd hozzátette: „Általános tévhit az, hogy a konzerv kukoricák, gombák – összességében a konzerv zöldségek és gyümölcsök – rossz minőségűek és egészségtelenek. A főzés során felhasznált konzervzöldségeknek komoly minőségbiztosítási szűrőn kell átesniük, mielőtt forgalomba kerülnének. A változatos és egészséges táplálkozás irányelveit követve bátran szerepeltethetjük őket az étrendben. A konzervgyártás során ugyan egyes vitaminok mennyisége csökken – pl. a C-vitaminé –, de vannak a zöldségekben hőre kevésbé érzékeny vitaminok is (egyes B-vitaminok), valamint a rostok, ásványi anyagok sem szenvednek kárt a hőkezeléstől.”

A Bonduelle széles termékválasztékot forgalmaz különböző kiszerelésű és csomagolású zöldségtermékekből, az alapzöldségektől kezdve a keverékeken át, de megtalálhatók a gombák és a savanyúságok is. Termékpalettáját a konzerv és fagyasztott termékek alkotják. A konzervtermékek összeállításánál az eljárás során tartósítószert nem alkalmaznak, továbbá GMO-mentesek. A Magyarországon gyártott termékek magyar beszállítókkal és alapanyagokkal készülnek, összesen 11 termék viseli a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. Sok országban hagyományosan csak a kukoricával és a zöldborsóval azonosítják a márkát, viszont hazánkban ezeken kívül is igen népszerűek a száraz- és szószos babok, a zöldségkeverékek, valamint a csemegeuborka és az olívabogyó is a számos kategória közül. Idén egy új termékcsaláddal is bővült a paletta, a csiperkegombával.

A Bonduelle nem titkolt célja az volt a december 8-i rendhagyó sajtótájékoztatójával, hogy megmutassa azt, hogy a kiváló minőségű konzervtermékeiből, egészséges és ízletes ételek készíthetőek, melyek a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelnek, legyen az egy hétköznapi vagy ünnepi menü.

Recept - Joghurtos, kukoricás spenót

 

Hozzászólások
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy hozzászólhass a cikkhez! Klikk ide!

Cikk megosztása

AddThis Social Bookmark Button

Csatlakozz!

Belépés / Regisztráció






Reklám

RSS